Fővárosi Bíróság (0557)
12.K.30.837/2001/12.
A Fővárosi Bíróság a dr. Zsoldos Mária ügyvéd által képviselt Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. (6800 Hódmezővásárhely, Lázár u. 10.) felperesnek, a dr. Czifra Károly ügyvéd (5000 Szolnok, Dózsa György u. 2.) által képviselt Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (5000. Szolnok Kossuth tér 9.) alperesi beavatkozó részvételével, a dr. Engler Magdolna jogtanácsos által képviselt Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság (1024 Budapest, Margit krt. 85) alperes ellen - közbeszerzési ügyben hozott - közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perében meghozta a következő
ÍTÉLETET:
A bíróság a felperes keresetét elutasítja.
Megállapítja a bíróság, hogy a felperes javára 20 000 Ft (azaz húszezer Ft) illeték visszatérítésének van helye. E célból a jogerős ítélet rendelkező része egy kiadmányát megküldi az illetékhivatalnak.
A felperes által le nem rótt további 10 000 Ft (azaz tízezer Ft) kereseti illetéket a felperes maga viseli.
Kötelezi a bíróság a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 30 000 Ft (azaz harmincezer Ft) és az alperesi beavatkozónak 20 000 Ft (azaz húszezer Ft) perköltséget.
Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított 8 napon belül a Legfelsőbb Bírósághoz lehet fellebbezni. A fellebbezést 6 példányban a Fővárosi Bíróságon lehet előterjeszteni.
INDOKOLÁS
A bíróság a per adatai alapján a következő tényállást állapította meg:
Az ajánlatkérő önkormányzat (jelen per alperesi beavatkozója) 2000. szeptember 20. napján ajánlati felhívást tett közzé nyílt eljárás lefolytatására a "Pozsonyi út-Szántó krt. kereszteződése körforgalmú csomóponttá alakításának kivitelezése" tárgyában.
A 2000. november 17. napján megtartott eredményhirdetésen a 4 ajánlattevő közül a STRABAG Kft.-t hirdették ki nyertesnek.
2000. november 27. napján az eljárásban ajánlattevőként részt vett HÓDÚT Kft. (jelen per felperese) jogorvoslati kérelmet nyújtott be, melyben kérte az eljárást lezáró döntés megsemmisítését, és ajánlatkérő költségekben marasztalását. Sérelmezte, hogy az ajánlatkérő értékelése olyan módon történt, hogy az követhetetlen, nem az ajánlati felhívásnak megfelelő. Jogsértő volt az értékelés azért is, mert nem minden esetben osztották ki a teljes pontszámot az adott részszempont vonatkozásában.
Az alperesi Döntőbizottság D.613/7/2000-es számú határozatában a felperesi cég jogorvoslati kérelmét elutasította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az ajánlatkérő az egyes szempontok pontszámát hasznossági függvényekkel határozta meg, mely kétségkívül nehezen áttekinthetővé tette az értékelést, sőt egyes részszempontok esetén csak feltételezett ajánlati elem értékéhez viszonyított, ugyanakkor az értékelés mégsem volt jogsértő, mivel az nem vezetett matematikai manipulációhoz. Ez következik abból, hogy a pontszámok lineáris módon történő arányosítása nem eredményezett volna eltérő eredményt az ajánlatkérő által alkalmazott értékeléshez képest. Az alperes határozatában ellenőrző táblázatot is készített, melyben mind a négy részszempontot megvizsgálta, és arra a megállapításra jutott, hogy a teljesítési határidő, a vállalt jótállás időtartama a biztosíték mértéke és az ajánlati ár részszempontok lineáris arányosítása is ahhoz vezet, hogy a STRABAG Kft. lesz a nyertes, míg a felperes csak a második. Mindezek alapján a határozat leszögezte, hogy az ajánlatkérő ugyan eltért a Kbt. 55. § (6) bekezdésében meghatározottaktól, amikor a számításánál esetenként nemcsak a beérkezett ajánlatok valós tartalmát tartotta szem előtt, azonban a pontozása mégis tükrözte az ajánlatok közötti különbséget, így a pontozása nem volt jogsértő.
A felperes a bírósági tárgyaláson módosított keresetében kérte az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, valamint az alperes perköltségekben való marasztalását. Keresetében előadta, hogy az ajánlatkérő megsértette a Kbt. 34. § (3) bekezdés c) pontját, mert az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során a pontszámok felső és alsó határa nem volt azonos, valamint a pontszámok önkényesen kiválasztott korrekciós normákkal való módosítása pedig a Kbt. 24. § (2) bekezdését sértette. Álláspontja szerint a STRABAG Kft. csak az ajánlati ár részszempont vonatkozásában volt jobb, a többi három részszempontban a felperesi cég, amely keresetében levezetett számítás szerint azt jelenti, hogy a felperes lett volna a nyertes.
Az alperes iratokkal együtt felterjesztett ellenkérelmében úgy nyilatkozott, hogy a felperes azon állítása, mely szerint csak egyetlen matematikai képlettel lehet megállapítani az ajánlatok közötti különbséget, nem helytálló. A felperes által keresetében alkalmazott módszer lehet egy ajánlatkérő által is alkalmazott módszer, azonban ezt mindig a közbeszerzési eljárás ura, azaz az ajánlatkérő dönti el. Az ajánlatkérőnek a számítási módszer kidolgozása során mindössze arra kell hangsúlyt fektetnie, hogy a számítási módszer az ajánlattevők esélyegyenlőségét ne sértse. Jelen közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő az ajánlatokat valós tartalmuk szerint, az esélyegyenlőség elvének figyelembevételével bírálta el, az alperesi Döntőbizottság azt csak az összehasonlíthatóság kedvéért egyszerűsítette határozatában. Az ajánlatkérő összehasonlítási módszerének alapelvei azonban elfogadhatóak voltak.
Az alperesi beavatkozó a bírósági eljárás során kifejtette, hogy a felperes a Kbt. 34. § (3) bekezdés c) pontja alapján támadta az alperesi határozatot, tehát azon az alapon, hogy a legelőnyösebb ajánlatot ő tette. Mivel az alperesi beavatkozó az értékelési módszertanát a törvények keretei között maga alakíthatja ki, és mind ez alapján, mind lineáris arányosítás esetén a STRABAG Kft. lenne a nyertes, ezért a felperes Kbt. 34. § (3) bekezdés c) pontjára való hivatkozása alaptalan. Mivel az esetleges módszertani hibák lényegi eltéréshez az értékelésben nem vezettek, ezért a felperesi másik hivatkozása szerinti Kbt. 24. § (2) bekezdése sem sérült. Bejelentette továbbá, hogy azóta a közbeszerzési eljárással elnyert beruházás megvalósításra került.
A bírósági eljárás során alperes hivatkozott a 3.K.30351/2001/4-es számú Fővárosi Bíróság által hozott ítéletre, amely hasonló tényállás mellett az alperesi álláspontot alátámasztó döntést hozott. Felperes vitatta a hivatkozott ítélet analóg alkalmazhatóságát, és továbbra is arra hivatkozott, hogy a STRABAG Kft.-t csak matematikai manipulációval lehetett győztesnek kihozni, a feltételezett ajánlati elemekhez való viszonyítás a részszempontok kiosztása körében pedig kifejezetten jogsértő volt.
A bíróság megállapította, hogy a felperes keresete az alábbiak szerint nem alapos.
A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény (Kbt.) 24. § (2) bekezdése szerint: "Az ajánlatkérőnek biztosítania kell az esélyegyenlőséget az ajánlattevők számára."
A Kbt. 34. § (3) bekezdés c) pontja akként rendelkezik, hogy ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja kiválasztani, a részvételi felhívásban jogosult, az ajánlati felhívásban köteles meghatározni az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határát, mely minden részszempont esetében azonos.
A Kbt. 55. § (6) bekezdése pedig kimondja, hogy: "Az ajánlatkérő az ajánlatokat a felhívásban meghatározott értékelési szempont alapján bírálja el. Ha az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja választani, akkor az ajánlatoknak az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit a felhívásban meghatározott ponthatárok között értékeli, majd az így az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza a súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az értékelési folyamatban az 59. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltakat is érvényesíteni kell. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb, vagy amelyet az egyenértékű (azonos összpontszámú) ajánlatok közül a 35. § (1) bekezdése vagy az 59. § (4)-(5) bekezdései alapján előnyben kell részesíteni."
A Kbt. fent idézett jogszabályhelyei egyértelműen rögzítik, hogy az összességében legelőnyösebb ajánlat választásakor, az egyes részszempontokra adható pontok alsó és felső határa azonos a konkrét ügyben 0-100 pont), és az ajánlatkérőnek ezen alsó és felső ponthatár között kell az ajánlatokat értékelnie.
A bíróság megállapította, hogy jelen ügy ajánlatkérője, az alperesi beavatkozó ezen jogszabályi rendelkezések keretei között járt el, amikor minden részszempont vonatkozásában 0-100 pont között határozta meg az adható pontszámok alsó és felső határát, valamint amikor e ponthatárok között értékelte az ajánlatokat.
Az ügyben a bíróság által eldöntendő kérdés az volt, hogy a pontszámok arányosításának milyen számítási mód szerint kell történnie, illetve hogy csak egyfajta számítási mód, vagy többféle is alkalmazható. Ez a jogvita lényegében azt a kérdést rejti magában, hogy egyetlen egzakt matematikai módszer létezik-e a pontszámok arányosítására, avagy ilyen egzakt módszer nem határozható meg, hanem az eset körülményeitől függően az egyes résszempontok reális tartalma szerint kell a megfelelő számítási módot az ajánlatkérőnek kiválasztania.
A bíróság álláspontja szerint egyedül az ajánlati ár tekinthető olyan részszempontnak, amelyben az arányosításra egzakt matematikai módszer alkalmazható. Az ajánlati ár vonatkozásában ugyanis pénzösszegeket kell összehasonlítani, a pénz pedig mint általános egyenértékes pontosan arányosítható egymáshoz. Ez azt jelenti, hogy az ajánlati ár vonatkozásában a legjobb ajánlatnak mindig a kiosztható pontszámok felső határát (tehát jelen esetben 100 pontot) kell kapnia. Ez következik abból is, hogy általában a beszerzések során a bizonytalan tényező sosem a beszerzés tárgya, annak feltételei stb., hiszen az ajánlatkérő tisztában van azzal, hogy mit szeretne, hanem mindig az adott beszerzés piaci ára. A közbeszerzési eljárás lényege és célja mindig egy adott beszerzés legalacsonyabb piaci árának meghatározása, még akkor is ha nehezen összehasonlítható járulékos szolgáltatások, kedvezmények miatt, maga a beszerzés sem határozható meg előre teljes egzaktsággal (a legelőnyösebb ajánlat ezért objektíve mindig a legolcsóbb is egyben). A többi részszempont vonatkozásában ugyanakkor nem általános egyenértékesek mennyiségi összehasonlítása történik, hanem szerződési feltételek eleve relatív százalékos, napban és egyéb matematikai és hétköznapi értelemben egyaránt nem objektív tényezőinek az összehasonlítására kerül sor, melyek esetében az egyszerű matematikai arányszámok nem adnak arra választ, hogy ténylegesen hányszor jobb az egyik ajánlat a másiknál. Így például a konkrét esetben annak eldöntése, hogy egy 20 évi időtartamra épült építési beruházásra vállalt 60 hónapos jótállás a 37 hónapos jótálláshoz képest a 60:37 (tehát 100:62 pont) arányban jobbnak tekinthető nem módható ki, hiszen ez az arányszám attól függően változhat, hogy ezen relatív számoknál milyen objektív (vagy szubjektív) tényezőhöz hasonlítunk. Természetesen nem kizárt az ilyen fajta arányszám felállítása, azonban ilyen esetben az ajánlatkérőnek a szerződés tartalmi eleméhez igazodóan ennek figyelembevételével kell eldöntenie, hogy milyen súlyszámot alkalmaz.
Hiszen ugyanígy objektívnek tekinthető ezen részszempont értékelése, amennyiben az ajánlatkérő a műszaki elvárhatóság alapján a 20 éves lehetséges jótálláshoz viszonyítja a 60 illetve 37 hónapot. Ebben az esetben 240:60 (100-ból 25 pont), illetve 240:37 (100 pontból 15 pont) jár. A különbség ekkor már, abszolút számokban kifejezve, a két ajánlat között 10 pont és nem 38, ahogy azt a másik - felperes által keresetében preferált - pontozás kihozta. Ezen okfejtéssel kapcsolatban utalni kell arra, hogy a Kbt. nem írja elő, hogy a legjobb ajánlat mindenképpen a felső pontszámot kell hogy kapja (tehát a 100 pontot) csak azt, hogy az adott ponthatárok között kell az ajánlatokat értékelni. Ezen feltétel teljesítéséhez pedig elegendő - alperesi állásponttal ellentétben - ha az adott résszszempont vonatkozásában a többi ajánlat kapott pontjaihoz képest a legtöbbet kapja. Ugyanígy elmondható ez a felperes keresetében vitatott teljesítési biztosíték részszempontra vonatkozó pontszámokra is, ahol szintén relatív, százalékban kifejezett számok megítéléséről van szó.
Ebből következik, hogy többféle számítási mód is helyes lehet a Kbt. eltérő szabályának hiányában. Így törvénysértés nem valósul meg, amennyiben az ajánlatkérő a számítás során azokat és csak is azokat az elbírálási szempontokat mind figyelembe vette, melyeket eredetileg a kiírás tartalmazott, valamint az előre meghatározott súlyszámok szerint szorozta be az előre meghatározott pontszám intervallumban kiosztott pontszámokat. A bíróság álláspontja tehát az, hogy jogszabályi előírás hiányában nem értékelhető az ajánlatkérő terhére a teljes ponttartomány kiosztásának a hiánya. Az arányosítás mikénti elvégzésre nincs kifejezett jogszabályi előírás, eme szabályozási hiányosság az ajánlatkérő terhére nem értékelhető. Így jelen szabályozás szerint többféle számítási mód is lehetséges, és mindegyik törvényes. E körülménynek egyetlen törvényi korlátja az ajánlattevők esélyegyenlőségének elve, mely magában foglalja azt a körülményt is, hogy az alkalmazott számítási mód nem vezethet olyan aránytalanságokhoz az értékelés során, amely már a pontszámokhoz rendelt súlyszámok okszerűségét és reális voltát is megkérdőjelezik. Már csak azért is így van ez, mert ilyen esetben az értékelés a Kbt. konkrét szabályát, a Kbt. 34. § (3) bekezdés b) pontját sértené, hiszen ebben az esetben a súlyszám nem állna arányban a részszempont tényleges jelentőségével.
A bíróság jelen ügyben osztotta azt az alperesi álláspontot, hogy az alperesi beavatkozó mint ajánlatkérő pontozásában bár kissé áttekinthetetlen, de nem irreális - a meghatározott súlyszámokhoz képest korrekt - számítási módszert alkalmazott, és így ezen számítási módszert jogszerűen alkalmazta.
Az ajánlatkérő által alkalmazott számítási módszer ugyanis nem tartalmazott olyan súlyú korrekciókat és aránytalanságokat, amelyek egy lineárisabb, a törvény keretei között még alkalmazható, de felperes számára kedvezőbb számítási módhoz képest eltérő eredményt hozott volna, azaz az esetleges aránytalanságok a végeredményre érdemi kihatással nem voltak.
Mindebből az is következik, hogy a felperes által keresetében előadott számítási mód a bíróság megítélése szerint ajánlatkérő által nem lett volna választható, mivel ebben az esetben az egyes részszempontokhoz rendelt súlyszámok eltúlzottnak lettek volna tekinthetők.
Minderre tekintettel a bíróság a felperes keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította.
A bíróság a perköltségről a Pp. 78. § (1) és 83. § (1) bekezdése, a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése, valamint a 8/2002. (III. 30.) IM r. 2. §-a alapján rendelkezett.
Budapest, 2002. november 26.
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s. k.,
bíró
