FŐVÁROSI BÍRÓSÁG (3360)
25.K.33.264/2002/4.
A bíróság a dr. Kis Ferencné (2840 Oroszlány, Fürst S. u. 13.) ügyvéd által képviselt, Oroszlány Város Önkormányzata (2840 Oroszlány, Rákóczi F. u. 78.) felperesnek, a dr. Bíró László jogtanácsos által képviselt, Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) alperes ellen - közbeszerzési ügyben hozott (hiv.sz.: D.448/8/2002.) - közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perében, amely perbe a felperes pernyertességének előmozdítása érdekében a dr. Mózes József ügyvéd (7100 Szekszárd, Akácfa u. 10.) által képviselt Oroszlányi Szolgáltató Rt. (2840 Oroszlány, Bánki D. u. 2.) beavatkozott - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
ÍTÉLETET:
A bíróság a felperes keresetét elutasítja.
A kereseti illetéket az állam viseli.
Kötelezi a bíróság a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 10 000 Ft (azaz tízezer Ft) perköltséget.
Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított 8 nap alatt fellebbezésnek van helye, amelyet ennél a bíróságnál lehet 3 pld.-ban, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságához előterjeszteni.
INDOKOLÁS
Felperes ajánlatkérőként 2002. április 3. napján részvételi felhívást tett közzé előminősítéses közbeszerzési eljárás lefolytatására az "Oroszlányi Szakorvosi Rendelőintézet felújítása és bővítése tetőtér-beépítéssel, valamint a Gyógyház átalakítása ápolási intézetté" tárgyában.
A 2002. május 17. napján megtartott eredményhirdetésen öt jelentkező bizonyult az ajánlattételre alkalmasnak, ezért számukra a felperes az ajánlati felhívást megküldte.
Az ajánlati felhívás 8. pontja az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja szerint az értékelés módszerét úgy határozta meg, hogy a legkedvezőbb ajánlat kapja az adott részszempontra adható maximális pontszámot, míg az azt követők pontszámai arányosságon alapuló pontszámokat kapnak. Az adható pontszámokat részszempontokként 1-10 pontig határozta meg.
A 2002. július 11-i ajánlattételi határidőig négyen nyújtottak be ajánlatot, a 2002. július 26-ai eredményhirdetésen a Bayer Center Kft.-t hirdették ki győztesnek.
2002. augusztus 5. napján a KÉSZ. Kft. mint az egyik ajánlattevő jogorvoslati kérelmet terjesztett elő alperesnél. A szerződéskötésre tekintettel módosított kérelmében kérte a jogsértés megállapítását a költségekben való marasztalás mellett, mert az ajánlati ár pontszámainak értékelésekor eltért a felperes a törvényben és az általa megjelölt értékelési szempontoktól. A felperes az ár részszempont vonatkozásában 10 pontot adott a nyertes 317 576 054 Ft-os árajánlatára, míg a jogorvoslatot kérő 360 925 215 Ft-os ajánlatára mindössze 5 pontot. Arányos értékelés mellett legalább hét pont járt volna, a pontszámok arányos kiosztása esetén - sőt már 6 pont esetén is - a jogorvoslatot kérő lett volna a nyertes.
Az alperes a perben támadott, 2002. szeptember 2-án kelt D.448/8/2002. számú határozatában a jogorvoslati kérelemnek helyt adott és megállapította, hogy a felperes megsértette a Kbt. 34. § (3) bekezdés d) pontjára tekintettel az 55. § (6) bekezdését és 59. § (1) bekezdését, és mindezért 3 M Ft bírságot szabott ki.
Határozatának indokolása szerint a felperes az árajánlat értékelésekor eltért a többi részszempontnál alkalmazott és a felhívásban előre megjelölt módszertől, az arányos pontozástól, amikor a legkedvezőbb ajánlatnak ugyan megadta a 10 pontot, de a kedvezőtlenebb ajánlatokra már önkényesen, előre nem közölt módon, 10 M Ft-os eltérésenként vont le egy-egy pontot. Ez pedig a jogorvoslatot kérőnél 5 pontot eredményezett. Ennek alapján a többi ajánlatra is csak 5 pontot adott. Mivel a Kbt. 34. § (3) bekezdés d) pontja előírja az azonos értékelési módszer alkalmazását az egyes részszempontokra, sérült a Kbt. 55. § (6) bekezdése.
Az alperesi határozat azt is kifejtette, hogy az árajánlatok arányos értékelése esetén a jogorvoslatot kérőnek 8,798 pontot kellett volna kapnia. Mindennek az volt a következménye, hogy végső soron a felperes nem az összességében legkedvezőbb ajánlatot választotta ki, és ezzel a Kbt. 59. § (1) bekezdése is sérült. A többi pont vonatkozásában az alperes a pontkiosztás megfelelőségét nem vizsgálta, mivel erre sem a kérelmezőtől, sem a többi ajánlattevőtől kérelem nem érkezett. Mivel a hibás értékelésből következő helytelen kiválasztás súlyos és visszafordíthatatlan jogsértésnek minősült, ezért a bírságminimumtól eltérve, de jóval a kiszabható maximum alatt, hárommillió forintban határozta meg az alperes a bírság összegét.
Felperes keresetében kérte az alperesi határozat felülvizsgálatát, ezen belül a határozat megváltoztatását, így annak kimondását, hogy a közbeszerzési eljárás jogszerű volt, továbbá kérte az alperes perköltségekben való marasztalását.
Előadta, hogy az ajánlati felhívás 23. pontja úgy rendelkezett, hogy az ajánlatokat az ajánlatkérő egymáshoz viszonyítja. A legkedvezőbb ajánlat a legkedvezőbb pontot kapja, az azt követők pontszámai arányosságon alapuló pontszámot kapnak. Az arányosság számítására vonatkozó egyéb megkötést vagy számítási módot a kiírás nem tartalmazott. Az arányosítás konkrét módszere nem egyszerű matematikai arányosítás, a törvény épp ezért írja elő 3 tagú szakértőkből álló bizottság létrehozását az elbírálásához. Nyilván erre nem lenne szükség, ha egyszerű matematikai arányosításról lenne szó.
Az ajánlatkérő az ajánlati ár pontszámainak kialakításakor érvényesíteni kívánta a Kbt. azon alapelvét, mely szerint a Kbt. egyik fő célja az államháztartás kiadásainak ésszerűsítése, amelyet csak úgy lehet érteni, hogy az alacsonyabb ellenértéket előnyben részesíti az ajánlatkérő. A nyertes és a jogorvoslatot kérő ajánlata között több mint 43 millió forint különbség volt, míg a többi ajánlat közötti eltérések 5 M Ft között maradtak. Ez oly mértékű eltérés, amely joggal indokolta a pontozás felperesi ajánlatkérő által kialakított módszerét. A törvényi szabályozásból egyébként is az következik, hogy maga a meghatározott pontszámok közötti értékelés mikéntje az ajánlatkérő mérlegelési jogkörébe tartozik.
Felperes keresetében arra is részletesen kitért, hogy a többi részszempont esetében sem sima egyszerű matematikai arányosítás történt, hiszen ez nem tükrözné az adott résszempontra tett ajánlatok közötti, valójában minimális különbségeket. Tehát nem tartható azon alperesi álláspont, mely szerint a többi részszemponthoz képest eltérő lett volna az arányosítás módszere az ajánlati ár vonatkozásában.
Az alperes ellenkérelmében úgy nyilatkozott, hogy az arányosságon alapuló pontozás a matematika szabályai szerint egyenes vagy fordított arányosság lehet, és ezek közül az ajánlati ár esetében értelemszerűen a fordított arányosság szabályait kell alkalmazni. A felperes mérlegelési jogkörébe nem a tartalmi elemek értékelése tartozik a Kbt. 26. § (2) bekezdése szerint, hanem az értékelés módszerének meghatározása. A beadott ajánlatok értékelése során már nincs mérlegelési lehetőség, mert az értékelésnél felperes kötve van a felhíváshoz, hiszen annak ismeretében készítették el az ajánlattevők ajánlataikat. Felperes akkor járt volna el helyesen, ha már a felhívásában minden potenciális ajánlattevő számára előre megismerhetővé tette volna az elvárt követelményeket. Mindezért a felperes keresetének elutasítását és perköltségekben való marasztalását kérte.
A beavatkozó hangsúlyozta a teljesíthető kivitelezési határidő kérdésének fontosságát, és kérte a felperes kereseti kérelmének megfelelő döntést.
Felperes keresete az alábbiak szerint nem alapos.
A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény (Kbt.) 34. § (3) bekezdés d) pontja akként rendelkezik hogy, ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja kiválasztani, a részvételi felhívásban jogosult, az ajánlati felhívásban köteles azt a módszert meghatározni, amellyel megadja a ponthatárok [c) pont] közötti pontszámot, mely módszer minden részszempont esetében azonos.
A Kbt. 55. § (6) bekezdése pedig kimondja, hogy: "Az ajánlatkérő az ajánlatokat a felhívásban meghatározott értékelési szempont alapján bírálja el. Ha az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja választani, akkor az ajánlatoknak az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit a felhívásban meghatározott ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb ajánlati tartalmi elemre a maximális, a többi ajánlat ugyanazon részszempont szerinti tartalmi elemére pedig a 34. § (3) bekezdésének d) pontja alapján a felhívásban meghatározott módszerrel számolt pontszámot adja. Majd az így az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza a súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az értékelési folyamatban az 59. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltakat is érvényesíteni kell. Az az ajánlat az összességében a legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb, vagy amelyet az egyenértékű (azonos összpontszámú) ajánlatok közül a 35. § (1) bekezdése vagy az 59. § (4)-(5) bekezdései alapján előnyben kell részesíteni".
A Kbt. 59. § (1) bekezdése pedig úgy szól, hogy: "Az eljárás nyertese az, aki az ajánlatkérő részére az ajánlati felhívásban (és a dokumentációban) meghatározott feltételek alapján a 34. § (1) bekezdésében meghatározott elbírálási szempontok egyike szerint a legkedvezőbb ajánlatot tette".
Az ügyben a bíróság által általánosságban eldöntendő kérdés az volt, hogy a pontszámok arányosításának milyen számítási mód szerint kell történnie, illetve, hogy csak egyfajta számítási mód vagy többféle is alkalmazható. Ez a jogvita lényegében azt a kérdést rejti magában, hogy egyetlen egzakt matematikai módszer létezik-e a pontszámok arányosítására, avagy ilyen egzakt módszer nem határozható meg, hanem az eset körülményeitől függően az egyes részszempontok reális tartalma szerint kell a megfelelő számítási módot az ajánlatkérőnek kiválasztania.
A bíróság rámutat arra, hogy az összességében legelőnyösebb ajánlat szerinti elbíráláskor az egyes részszempontokon belüli összehasonlításkor, arányosításkor, nem kizárólag általános egyenértékesek mennyiségi összehasonlítása történik, hanem a szerződési feltételek eleve relatív százalékos, napban és egyéb matematikai és hétköznapi értelemben egyaránt nem objektív tényezőinek az összehasonlítására kerül sor, melyek esetében az egyszerű matematikai arányszámok nem adnak arra választ, hogy ténylegesen hányszor jobb az egyik ajánlat a másiknál.
Ebből következik a töretlen bírói gyakorlat szerint, hogy többféle számítási mód is helyes lehet a Kbt. eltérő szabályának hiányában. Így törvénysértés nem valósul meg, amennyiben az ajánlatkérő a számítás során azokat és csakis azokat az elbírálási szempontokat mind figyelembe vette, melyeket eredetileg a kiírás tartalmazott, valamint az előre meghatározott súlyszámok szerint szorozta be az előre meghatározott pontszámintervallumban kiosztott pontszámokat akként, hogy a legjobb ajánlat a maximális pontszámot kapta. Az arányosítás mikénti elvégzésre nincs kifejezett jogszabályi előírás, eme szabályozási hiányosság az ajánlatkérő terhére nem értékelhető. Jelen szabályozás szerint tehát többféle számítási mód is lehetséges, és mindegyik törvényes. Ennek törvényi korlátja azonban az ajánlattevők esélyegyenlőségének elve, mely magában foglalja azt a követelményt is, hogy az alkalmazott számítási mód nem vezethet olyan aránytalanságokhoz az értékelés során, amely már a pontszámokhoz rendelt súlyszámok okszerűségét és reális voltát is megkérdőjelezik. Már csak azért is így van ez, mert ilyen esetben az értékelés a Kbt. konkrét szabályát, a Kbt. 34. § (3) bekezdés b) pontját sértené, hiszen ebben az esetben a súlyszám nem állna arányban a részszempont tényleges jelentőségével.
A konkrét esetben azonban a vitatott részszempont az ajánlati ár volt, melynél az arányosításra egzakt matematikai módszer alkalmazható. Az ajánlati ár vonatkozásában ugyanis pénzösszegeket kell összehasonlítani, a pénz pedig mint általános egyenértékes pontosan arányosítható egymáshoz. A bíróság osztotta az alperes álláspontját abban, hogy az ajánlati árak esetén kizárólag a fordított arányosság egzakt matematikai módszerével állapítható meg az ajánlatok egymáshoz való reális viszonya.
A Kbt. 2002. január 1-jével hatályba lépett 34. § (3) bekezdés d) pontja az értékelési módszer ajánlati felhívásban való előre meghatározását előírta azzal, hogy annak mindegyik részszempont vonatkozásában azonosnak kell lennie. A fent kifejtett okfejtés tükrében ez csak úgy valósítható meg, hogy az ajánlatkérő a számítás módszerét nem részletekbe menően, hanem általánosságban határozza meg, hiszen pl. a garanciavállalás időtartamának, illetve az ajánlati árak tökéletesen azonos módszerrel való arányosítása nem lehetséges, eleve más típusú mennyiségi értékek kerülnek összehasonlításra. Helyesen járt el tehát az ajánlatkérő felperes, amikor általánosságban az arányos pontozás módszerét jelölte meg értékelési módszerként a felhívás 23. pontjában. Ugyanakkor míg ez a meghatározás lehetőséget ad az ajánlati áron kívüli részszempontok vonatkozásában az arányosítás módszerének fent kifejtett korlátok közötti meghatározására, addig az ajánlati ár vonatkozásában ez csakis az ajánlati árak alperesi határozatban kifejtettek formájában valósulhat meg.
A Kbt. fent idézett módosítása előtti időszakban lehetősége volt az ajánlatkérőnek további pontosabb meghatározására az értékelési módszernek - pl. 10 millió forintonként 1 pont levonás vagy az ajánlati árak közötti különbözet alapján arányosított pontkiosztás -, az általános matematikai arányosítástól való ilyen eltéréseket azonban az ajánlati felhívásnak tartalmaznia kellett. Ugyanis a bíróság az alperessel értett egyet abban, hogy az ajánlatkérőnek nincs mérlegelési lehetősége az ajánlatok értékelése során arra, hogy milyen további értékelési módszert választ, ennek az ajánlati felhívásban már egyértelműnek kell lennie, utóbb csak a részszempont sajátosságából adódó körülmények befolyásolhatják - a már említett törvényi keretek között - az arányosítás tényleges eredményét. Másrészt egy előre nem közölt, például az árajánlatok különbsége alapján meghatározott pontozás olyan súlyos aránytalansággal járna együtt, amely a Kbt. 34. § (3) bekezdés b) pontját sértené.
A bíróság így nem értett egyet azon felperesi érveléssel, hogy a "szakértői" bizottság létrehozásának törvényi kötelezettségéből következik, hogy egyszerű matematikai arányosításról nem lehet szó, hiszen akkor nem kellene az eljáráshoz szakértő személyeket alkalmazni.
Ugyanis az ajánlati áron kívüli részszempontok esetében szükség lehet szakértelemre az arányosításhoz, éppen csak az ajánlati ár vonatkozásában szükségtelen. A fentiekből következik, hogy téves volt felperes azon hivatkozása is, amely szerint a Kbt. céljával egyezik, és az államháztartás kiadásainak egyszerűsítésének alapelve által is megkívánt az az eljárás, hogy az értékelés során "direkt" úgy arányosítottak, hogy az kellően tükrözze az alacsonyabb ellenérték jelentőségét. A bíróság álláspontja ezzel szemben az, hogy amennyiben a felperes az alacsonyabb ellenértéknek különös jelentőséget tulajdonít, azt a Kbt. 34. § (2) bekezdés b) pontja szerint a súlyszámok megfelelő alkalmazásával juttathatja érvényre, egy utólagos, az ajánlattevők által nem ismert szempont figyelembevétele az értékelés során törvénysértő lenne.
A felperes azon törekvése, amely annak bizonyítására irányult, hogy egyik részszempont esetében sem volt az arányosítás módszere azonos, tehát téves azon alperesi álláspont, mely szerint az arányosítás módszerén túl két különböző részszempont arányosítása tökéletesen azonos lehet a fent kifejtettek szerint okszerű és helyes okfejtés. Ugyanakkor ennek az ügyben relevanciája azért nem volt, mivel az ügyben felmerült jogkérdés vonatkozásában az ajánlati ár részszempont a többi más típusú részszemponttól lényegesen különbözik, ebben az esetben az arányosításnak csak egyetlen matematikai módszere van. Mindebből az is következik, hogy a többi részszempont vonatkozásában különböző viszonyszámok figyelembevétele a Kbt. 34. § (3) bekezdés d) pontját kielégíthette, amennyiben azok az arányosítás fogalom körébe beleférnek.
A bíróság végezetül utal arra, hogy a 2002. január 1-jével hatályba lépett Kbt. 34. § (3) bekezdés d) pontja szerinti minden részszempont vonatkozásában előírt azonos értékelési módszer nem teszi lehetővé a jövőben az értékelési módszer adott részszempontra specifikált arányosítási módszerének részletes meghatározását, mivel az sértené ezt a törvényi rendelkezést. Ugyanakkor az értékelési módszer arányosításban való megjelölése elegendő megjelölése az értékelési módszernek, és az adott részszempont specialitásából adódó eltérő arányosítási módszer alkalmazása nem jelenti a Kbt. 34. § (3) bekezdés d) pontjának sérelmet.
Tehát a konkrét ügyben, az alperesi határozat indokolásában foglaltakkal ellentétben a Kbt. 55. § (6) bekezdés, valamint 59. § (1) bekezdésének megsértése nem a Kbt. 34. § (3) bekezdés d) pontján, hanem b) pontján alapul, mivel a felperes az értékelés során - általa sem vitatottan - eltért az arányos pontkiosztástól, amikor az alacsonyabb ellenérték fontosságának, az ajánlattevők által előre nem kalkulálható értékelési módszerrel kívánt érvényt szerezni, és nem a súlyszám megfelelő meghatározásával. Mindez azonban az alperesi határozat jogszerűségén, a rendelkező rész helyes megállapításain és a bírság kiszabásának jogszerűségén nem változtatott.
A kifejtettekre tekintettel a bíróság a felperes keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította.
A bíróság az ügyet a Kbt. 91. § (3) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, mivel tárgyalás tartását egyik fél sem kérte.
A bíróság a perköltségről a Pp. 78. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján rendelkezett, figyelemmel a felperes személyes illetékmentességére.
Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kbt. 92. §-a biztosítja.
Budapest, 2003. március 13.
dr. Vitál-Eigner Beáta s. k.,
bíró
