FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA (5133/2004)
3.Kf.27.244/2003/4. szám
A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Tasnádi Gábor ügyvéd (1111 Budapest, Kende u. 18.) által képviselt Magyar Turizmus Rt. I. r. (1054 Budapest, Kálmán Imre u. 2.) és Asztalos Zoltán II. r. (1195 Batthyányi u. 32/B) budapesti lakos felpereseknek a dr. Nagy Gizella jogtanácsos által képviselt Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) alperes ellen közbeszerzési ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Bíróság 2003. március 20. napján kelt 25.K.32.008/2002/6. számú ítélete ellen az I., II. rendű felperes által 7. sorszám alatt előterjesztett fellebbezésére meghozta az alábbi
ÍTÉLETET:
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya tekintetében helybenhagyja.
Kötelezi az I., II. r. felpereseket, hogy 15 napon egyenként fizessenek meg az alperesnek 50 000-50 000 (ötvenezer-ötvenezer) forint első és másodfokú perköltséget.
Kötelezi az I., II. r. felpereseket, hogy egyenként fizessenek meg a magyar államnak - az illetékhivatal külön felhívására - 10 000-10 000 (tízezer-tízezer) forint kereseti és 24 000-24 000 (huszonnégyezer-huszonnégyezer) forint fellebbezési illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
INDOKOLÁS
Az I. r. felperes a Közbeszerzési Értesítő 2002. február 27-i számában a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 70. § (1) bekezdésének e) pontjára hivatkozással részvételi felhívást tett közzé hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos gyorsított eljárás megindítására. A közbeszerzési eljárás tárgya dokumentációban szereplő 50 műemlék templom díszkivilágítása volt. A részvételi szakasz eredményét az I. r. felperes 2002. március 19-én hirdette ki, és három részvételre jelentkezőt hívott fel ajánlattételre, akiknek az ajánlati felhívást és a dokumentációt kiadta. Az I. r. felperes az 50 műemlék templom pontosított, végleges listáját valamennyi ajánlattevő részére 2002. március 27-én megküldte. A pontosított listában 28 olyan település szerepelt, amelyeket az eredeti lista nem tartalmazott, ezért kérésre az I. r. felperes módosította az ajánlattételi határidőt, az eredetileg megjelölt 2002. március 29-ról 2002. április 8-án 9 órára. Az ajánlattételi határidőben két társaság nyújtott be ajánlatot, akik közül az I. r. felperes a 2002. április 25-én kelt eljárást lezáró döntésével a LISYS Fényrendszer Rt.-t nyilvánította nyertesnek.
A Thom Lighting Hungary Kft. 2002. április 3-án jogorvoslati kérelmet terjesztett elő, amelyben elsődlegesen azt sérelmezte, hogy a részvételi szakasz lezárását követően az I. r. felperes ajánlati dokumentáció 2. oldalának 7. bekezdésében ismételten és újabb alkalmassági követelményt írt elő, amely jogsértő. A jogorvoslati kérelem benyújtását követően, 2002. április 5-én az I. r. felperes értesítette az ajánlattevőket, hogy a dokumentáció sérelmezett 2. oldal 6. és 7. bekezdését törölte, mert az a dokumentációba tévedésből került. A 2002. április 11-én kiegészített jogorvoslati kérelem arra hivatkozott, hogy az I. r. felperes megsértette a Kbt. 64. § (5) bekezdésére tekintettel a Kbt. 48. § (1) bekezdését, mivel a hivatkozott két bekezdés törlésével módosította a dokumentációt, de nem hosszabbította meg az ajánlattételi határidőt. A kérelmező a módosítással vált alkalmassá az ajánlat benyújtására, az ajánlattételi határidő meghosszabbítására vonatkozó kérelme elutasításával az idő rövidsége miatt ajánlatát nem tudta elkészíteni, ezzel sérült a Kbt. 24. § (2) bekezdésében megfogalmazott esélyegyenlőség elve.
Az alperes D.167/24/2002. számú határozatában a jogorvoslati kérelemnek részben helyt adott, megállapította, hogy az I. r. felperes megsértette a Kbt. 48. § (1) bekezdése második fordulatát a Kbt. 64. § (5) bekezdésére figyelemmel. Felhívta az I. r. felperest, hogy a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül egészítse ki a 2002. március 19-én kiadott ajánlati dokumentáció 2002. április 5-i módosítására vonatkozó döntését azzal, hogy új ajánlattételi határidőt állapítson meg - amely 15 napnál rövidebb nem lehet -, és erről az ajánlattételre felkért társaságokat értesítse. Ezen túlmenően az I. r. felperesnek az ajánlati dokumentáció 2002. április 5-i módosítását követő valamennyi döntését megsemmisítette és az I. r. felperessel szemben egymillió forint, a II. r. felperessel mint a jogsértésért felelős személlyel szemben 100 000 forint bírságot szabott ki. Indokolásában arra hivatkozott, hogy a felhívás és a dokumentáció minden olyan megváltoztatása, amely tartalmilag változtatja meg azok feltételeit, módosításnak minősül, függetlenül attól, hogy a változtatás mely részét érinti és mi a változtatás oka. A módosításra az ajánlatkérőnek a Kbt. 48. § (1) bekezdése szerint joga van az ajánlattételi határidő lejártáig, de erről új hirdetményt kell közzétenni és ebben új ajánlattételi határidőt kell megállapítani, amely nem lehet kevesebb a Kbt. 47. § (1) bekezdésében foglalt határidőnél. A Kbt. 64. § (5) bekezdése értelmében a két szakaszból álló eljárásba az ajánlattételi határidő meghosszabbítására a 47. § (2), (3) bekezdését, a közvetlenül megküldött ajánlati felhívás és az azzal kapcsolatban kibocsátott dokumentáció módosítására a Kbt. 48. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy hirdetmény közzététele helyett egyidejűleg, közvetlenül írásban kell az ajánlattevőket tájékoztatni. Hangsúlyozta, hogy mind az ajánlattételi határidő meghosszabbítása, mint az új ajánlattételi határidő megállapítása két külön önálló és össze nem keverhető jogintézmény, még akkor is, ha mindkettő következtében az
eredetileg megjelölt időponttól később kerül sor az ajánlatok benyújtására.
A jogsértő döntésért felelős személyt az I. r. felperes 2002. április 24-én kelt nyilatkozata alapján állapította meg, a bírság kiszabása körében értékelte, hogy bár súlyos jogsértés elkövetéséről van szó, de az alperes ideiglenes intézkedése következtében nem került sor a szerződés megkötésére, ezért a jogsértés orvosolható volt.
A felperesek keresetükben elsődlegesen az alperes határozatának megváltoztatását és annak megállapítását kérték, hogy az I. r. felperes nem sértette meg a Kbt. alperesi határozatban megjelölt rendelkezéseit. Erre tekintettel az alkalmazott jogkövetkezmények mellőzését, a bírság és az igazgatási szolgáltatási díj kifizetésére kötelezés törlését kérték. Jogsértés megállapítása esetén másodlagos kérelmük a határozat megváltoztatására és mindkét felperessel szemben a bírság törlésére vonatkozott. Álláspontjuk szerint a Kbt. 47. § (2) bekezdése és a 48. § (1) bekezdés egymástól függetlenül nem alkalmazhatók. Amíg a Kbt. 48. § (1) bekezdése alapján az ajánlati felhívás, illetve dokumentáció többször is módosítható, addig az ajánlattételi határidő a Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján csak egy esetben hosszabbítható meg. Álláspontjuk szerint a felmerült problémára a Kbt. hibája miatt megfelelő megoldás nem adható.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesek keresetét elutasította. Osztotta az alperes határozatban kifejtett álláspontját és rámutatott, hogy miután a Kbt. nem korlátozza az ajánlati felhívás, illetve dokumentáció módosításának lehetőségét, arra több esetben is sor kerülhet. Az azonban a törvény egyetlen rendelkezéséből sem következik, hogy az ismételt módosítás során a Kbt. 48. § (1) bekezdésének második mondatában meghatározottakat ne kellene betartani. Ezt az álláspontot mind a nyelvtani, mind a logikai értelmezés is alátámasztja. A felperesi érveléssel ellentétben megállapította, hogy a Kbt. egyértelműen rögzíti azt, hogy a módosított feltételekről szóló tájékoztatásban új ajánlattételi határidőt kell megállapítani, és nincs olyan rendelkezés, amely kimondaná, hogy csak az első módosításkor kell az új ajánlattételi határidőt megállapítani, és arról sincs rendelkezés, hogy a Kbt. 47. § (2) bekezdésében írt korlátozás a Kbt. 48. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásakor is figyelembe veendő.
A bírság kiszabásánál az volt a jogi álláspontja, hogy a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja nem együttes feltételeket határoz meg, hanem felsorolást tartalmaz.
A II. r. felperes felelősségével kapcsolatban kifejtette, hogy az I. r. felperes őt jelölte meg a belső felelősségi rend szerint egyedül felelős személyként, erről a II. r. felperesnek tudomása volt, módja lett volna e tárgyban nyilatkozattételre, ennek elmaradása nem róható az alperes terhére. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján a II. r. felperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy az I. r. felperes nyilatkozatával szemben nem ő a jogsértésért felelős személy.
Az ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, kérték az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és kereseti kérelmükkel egyező tartalmú döntés meghozatalát. Fenntartották a keresetben megfogalmazott és a peres eljárás folyamán kifejtett jogi álláspontjukat, a Kbt. 47. § (2) bekezdés és a 48. § (1) bekezdés közötti összefüggés vonatkozásában, és arra hivatkoztak, hogy az alperes és az elsőfokú bíróság álláspontja ellentétben áll a Kbt. 25. §-ával, mely a kógens rendelkezésektől való eltérést csak kifejezett megengedő rendelkezés esetén engedi meg. Ilyen rendelkezés hiányában a Kbt. 47. § rendelkezéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A II. r. felperes vonatkozásában arra hivatkoztak, hogy a jogsértésért felelős személlyel szemben szabható ki bírság. Felelősnek az tekinthető, aki a felelősségét megalapozó felróható magatartást tanúsít, vagy munkaszerződésben vagy külön nyilatkozatban elvállalja a felelősségét, felügyeli az eljárást és lehetőséget kap a szükséges intézkedések megtételére jogsértés esetén. A II. r. felperes esetében egyik feltétel sem volt megállapítható.
Fenntartották jogi álláspontjukat a kötelező bírság feltételeivel kapcsolatban, mely szerint bírságolni csak akkor lehet, ha az ajánlatkérő megsértette a Kbt. előírásait, és emellett a nyilvánvaló jogsértés ismeretében szerződést is kötött. Állítása szerint a jogalkalmazó nem jogosult arra, hogy a jogszabályokat megváltoztassa és a konjunktív felsorolás helyett a lényegesen szigorúbb alternatív felsorolást alkalmazza.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására és perköltség megfizetésére irányult. Megismételte mind a határozatában, mind az első fokú eljárásban kifejtett jogi érvelését.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és abból helytálló jogi következtetésre jutott. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak az alperesi határozatban kifejtett okfejtésére alapított döntési indokait maga is osztja.
A fellebbezésben foglaltakra tekintettel kiemeli, hogy a Kbt. 47. § (2) bekezdése és a 48. § (1) bekezdése rendelkezései nem vetnek fel értelmezési problémát, nincs e szabályokkal összefüggő joghézag. Amíg a Kbt. 47. § (1) bekezdése az ajánlattételi határidő egy alkalommal történő meghosszabbításáról, addig a Kbt. 48. § (1) bekezdése új ajánlattételi határidő megállapításáról beszél. A két jogintézmény más és más, egymástól független, köztük a felperesek által hivatkozott összefüggés nem lelhető fel, ezért nem helytálló a felpereseknek ehhez kapcsolódóan a Kbt. 25. §-ára alapított hivatkozása sem. Amíg a Kbt. 47. § (2) bekezdése esetén az eredetileg meghatározott ajánlattételi határidő meghosszabbításáról van szó, addig a Kbt. 48. § (1) bekezdése követelményként nem az ajánlattételi határidő meghosszabbítását, hanem az ajánlati felhívás, illetve dokumentáció módosításához kötötten új ajánlattételi határidő megállapítását írja elő. A határidő-meghosszabbítás és az új határidő megjelölés nem azonos jogi fogalom.
A kötelező bírságra vonatkozó felperesi okfejtés azért nem állja meg a helyét, mert - mint arra az elsőfokú bíróság helyesen rámutatott - a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja a bírság kiszabását jogsértés esetére kötelezővé teszi nemcsak egy személlyel, hanem mindenkivel és minden szervezettel szemben, amely felelős a jogsértésért.
Nemcsak a törvény aktív megsértőjét rendeli bírságolni, hanem azt is, aki a jogsértés ismeretében szerződést kötött, annak ellenére, hogy pl. az 5. melléklet adataiból megállapítható volt, hogy az ajánlatkérő nem ez előzetes elvek szerint bírálta el az ajánlatot. (dr. Patay Géza - A közbeszerzések joga, Kommentár a gyakorlat számára hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadás 270. oldal is.) A jogalkalmazó valóban nem jogosult a hatályos jogszabályok megváltoztatására, az elsőfokú bíróság nem is ezt tette, hanem értelmezte és értelmezésének kimerítő indokát adta. A II. r. felperes felelősségi körében ugyancsak nem volt alapos a felperesek fellebbezése, mert tény ugyan, hogy az I. r. felperes a felelős személyére tett nyilatkozatát a jogorvoslati eljárás során megváltoztatta, de végső - a Kbt. 31. § (6) bekezdése alapján tett - nyilatkozatában a II. r. felperest jelölte meg. Az alperes eljárásának keretét meghaladja a két felperes egymás közötti jogviszonyának vizsgálata, ezért helyesen döntött az alperes és az elsőfokú bíróság a módosított I. r. felperesi nyilatkozat alapján a felelős személlyel szemben alkalmazott bírságról.
Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján a per fő tárgya tekintetében helybenhagyta.
A sikertelenül fellebbező felperesek az alperes első és másodfokú költségének viselésére a Pp. 78. § (1), (2) és 79. § (1) bekezdése alapján kötelesek.
Az illeték viselésére vonatkozóan az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, mert tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a felperesek kötelezettségét egyetemlegesnek minősítve, a kereseti illeték egyetemleges megfizetésére kötelezte őket. A felperesek nem tekinthetőek a Pp. 51. § a) pontjának hatálya alá tartozó egységes pertársaságnak, ezért az egyetemleges marasztalásnak a marasztalás oszthatósága okából nincsenek meg a feltételei. Az I. és II. r. felperesre nézve a határozat külön-külön tartalmaz rendelkezést, tőlük csak a ráeső részt lehet követelni, ezért keresetindítás esetén önállóan kötelesek az eljárási illeték lerovására. Erre tekintettel az egyetemleges kötelezés helyett a Fővárosi Ítélőtábla a pervesztes felpereseket külön-külön kötelezte az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. § (3) bekezdésének c) pontja, a 43. § (3) bekezdése, valamint a 46. § (1) bekezdése és a 64. § folytán alkalmazandó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a tárgyi illetékfeljegyzési jog miatt le nem rótt kereseti és fellebbezési illeték megfizetésére.
Budapest, 2004. március 31.
Dr. Sára Katalin s. k., Dr. Páldy Zsuzsanna s. k.,
előadó bíró, előadó bíró
Dr. Szőke Mária s. k.,
bíró